Magabiztosan hoztuk a papírformát

Szerdán rendezték a Marosiban az FU20-as II. osztályú bajnokság 16. fordulóját. Csapatunk azt a Makói KC-t fogadta, amelytől az ősszel nem várt vereséget szenvedett. Sikerült visszavágni, 14 gólos győzelmet arattak fiataljaink.

ÓAM – Ózdi KC - Duocor Makói KC 44 - 30 (21 – 12)
Ózd, Marosi István Városi Sportcsarnok, 120 néző.
Vezette: Katona János és Somodi Gábor.

Kiállítások: 0 – 2 perc.
Hétméteresek: 5/3, illetve 3/1.

Meglepően bátran, jól kezdtek a vendégeinek. A 7. percben még vezettek is (4 – 5). Aztán „megérkeztek” a meccsbe ifjú játékosaink is. A 10. percben vissza is vették a vezetést (6 – 5), majd egy huszáros rohammal el is húztak (15. perc: 10 – 5). Egy ideig mindegyik gólunkra érkezett a válasz (24. perc: 15 – 10). Aztán a félidő hajrájában nyílt az olló, sikerült 9 gólos előnyt kiépíteni (21 – 12).
A második félidőben már nem volt kérdéses a győztes kiléte. Mindkét kapusunk (Nagy Péter , illetve Soltész Ádám) tette a dolgát a kapuban, stabil volt a védekezésünk, zavaróban Kovács Adrián többször is labdát lopott, támadásban pedig szép akciók után lőttük a gólokat. Alapos revansot vettünk az őszi vereségért (44 – 30).

Góllövőink: Kiss Bence 10, Kovács Adrián 7, Panyák Martin 7, Sápi Dávid 7, Budinszki Botond 4, Kecskés Levente 3, Gazdag Dominik 3, Miklós Máté 1, Vincze Tibor 1, Módi Bence 1.

Zelei Botond vezetőedző a következőket nyilatkozta a meccs után:
- A bajnokság egészét tekintve a makói vereségünk az egyetlen, amely fájó, és hiányzik az a két pont a végelszámolást tekintve. Ennek megfelelően szerettünk volna visszavágni. A meccs elején érződött, hogy a Makó teljesen más csapattal érkezett hozzánk mint az őszi mérkőzésen. Nem szerettem volna, ha hosszú vontatott támadások jellemzik az egész meccset, így azt kértem, lehetnek a hibákból esetlegesen könnyű ziccerek, de szerezzünk minél több labdát. Fontos, hogy ezt mérkőzés szituációban 60 percen keresztül tudtuk gyakorolni. Örülök, hogy mindenki gólt szerzett, és hogy mindenki jó teljesítménnyel járult hozzá a győzelemhez. Gratulálok a csapatnak!



FU20 II. OSZTÁLY-KELET

# Csapat M Gy D V LG KG GK Pont
1.Ceglédi KKSE22182281671010638
2.Gödöllői KC22181377160316837
3.Nyíregyházi SN22170587075012034
4.ÓAM-Ózdi KC2213187707511927
5.DVTK Miskolc221318734743-927
6.Csömör KSK22120107306517924
7.Szalézi-Kolorcity Kazincbarcika221129686696-1024
8.Üllői KSE226214697776-7914
9.Tisza Volán SC226115723768-4513
10.Duocor Makói KC226016700811-11112
11.Mizse KC225116684783-9911
12.KIKI Sport221120656795-139-6
Büntetőpontok: KIKI Sport -7
Frissítve: 2024.07.14. 06:02:05