Győzelmek sorozatban

November második felében az FU 20-as II. osztályú bajnokság „Keleti” csoportjában az ÓAM-ÓKC együttese négy nap alatt két győzelmet aratott. Előbb 19-én, szombaton délután – mint arról már tájékoztatást adtunk – a Tisza Volán csapatát verték fiataljaink 30 – 28 arányban. Szerdán 23-án a Marosiban a Kazincbarcika volt az ellenfél.

ÓAM-Ózdi KC - Kazincbarcikai KSE 34 - 26 (16 – 15)

A sportcsarnok nézőterén 50 - többségében fiatal – szurkoló foglalt helyet. Némi meglepetésre a vendégek kezdtek jobban. Másfél perc elteltével már 0 – 2 állt a táblán. A Kovácsok (Adrián és László) góljaival a 9. percben sikerült fordítani (5 – 4). Csapatunk vezetgetett, de a 21. percben már ismét egál volt (11 – 11). A szünetet jelző sípszóig sikerült egygólos előnyre szert tenni (16 – 15).

A pihenő után jelentős változott a játék képe. Fokozatosan elhúztak fiataljaink. Az 50. percben már 30 – 21 volt az állás. Ehhez nagymértékben hozzájárult Nagy jónéhány nagy védése. A második félidőben a hat kapott gól mellett kilenc védése volt a fiatal kapusunknak. A végén már csak a különbség volt kérdéses. Úgy végződött a mérkőzés, ahogy kezdődött: két barcikai góllal (34 – 26).

Góljainkat Kiss Bence (9); Panyák Martin (8); Kovács László (6); Kovács Adrián (5); Gazdag Dominik (3); Miklós Máté (1); Sápi Dávid (1); Szabó Martin (1) szerezte.

Az ÓAM-Ózdi KC 10 meccs után 10 ponttal a középmezőnyben helyezkedik el, a 6. helyen. (Igaz, a többi csapatnál két meccsel többet játszott.

Az idén még egy kalocsai túra vár a csapatunkra. December 3-án: Kalocsa - ÓAM-Ózdi KC.

FU20 II. osztály Keleti csoport