Tisztes helytállás

A hosszú hétvégén a 8. forduló mérkőzéseit rendezték a férfi kézilabda NB.I/B-ben. Csapatunkra kemény erőpróba várt. Vasárnap, a forduló előtt a 3. helyen álló alföldi fiatalok csarnokában kellett a mieinknek pályára lépni. Ellenfelünk eddig ötször győzött, egyszer-egyszer ikszelt, illetve kapott ki.

OTP Bank-Pick Szeged U21 - ÓAM-Ózdi KC 34 - 29 (19 – 15)
Szeged, 200 néző. Vezette: Hornyik Zsolt és Zörgő Róbert.

ÓAM-Ózdi KC: Konyicsák Tamás - Bárdos Máté 1, Kovácsevics István 2, Zelei Botond 6, Csépányi Gergő 8, Tóth Márk Patrik 4, Tóth István Sámuel 1. Csere: Nagy Péter - Skoda Levente 5, Rozner Kevin 1, Kovács Adrián, Kecskés Levente, Péter Dominik 1, Kiss Bence. Vezetőedző: Kocsis Csaba.

Kiállítások: 0, illetve 2 perc és egy kizárás.
Hétméteresek: 3/2 – 1/0.

A piros mezben játszó ÓKC kezdte a játékot, s még az első percben Tóth Márk Patrik talált a hálóba. Fej – fej mellett haladtak a felek, minden gólra érkezett a válasz (8. perc: 5 – 5). Ez a megállapítás igaz a mérkőzés következő időszakára is (22. perc: 10 – 10). A 24. percben Kovácsevics Istvánt piros lappal kizárták a játékból. Ez rányomta a bélyegét a félidő hajrájára. A szegedi fiatalok „elkapták a ritmust”, s előnybe kerültek (28. perc: 17 – 13). A négygólos különbség megmaradt a szünetre is (19 - 15).

A fordulás után is megmaradt a 4 – 5 gólos hazai vezetés (38. perc: 22 – 17). Minden hazai gólra tudtunk válaszolni – így a végére is megmaradt az ötgólos differencia (34 – 29).

Vezetőedzőnk, Kocsis Csaba a következőket nyilatkozta a mérkőzést követően:
- Elégedett vagyok a csapat hozzáállásával. A megfelelő hőfokon kezdtük a mérkőzést. Sokáig fej – fej mellett haladtunk. A piros lap után jött a leszakadás, amit a meccs végéig csak tartani tudtunk, visszakapaszkodni nem voltunk képesek. Volt néhány jó egyéni teljesítmény. A 13 technikai hiba ellenére sokáig pislákolt a remény. Magunkhoz képest voltak játékelemek, melyekben léptünk előre, de azért még van javítani valónk bőven. Gratulálok a hazai csapatnak a győzelemhez.