Szombaton újabb csata idegenben

A szerdai, miskolci kupabúcsú után ismét kelet felé veszi az irányt az ÓAM – Ózdi KC gárdája. Az úti cél ezúttal a Hajdúság, Debrecen. November 11-én, szombaton 18,00 órától az Egyetemi Sportcsarnokban a Debreceni EAC fogadja a csapatunkat.

Tavaly, november 19-én emlékezetes csatát vívott a két fél a Marosiban. A félidőben 13-18-ra a DEAC vezetett. Az 55. percben is ötgólos volt az előnyük (23 – 28). A mieink viszont szenzációs hajrával, 6 másodperccel a vége előtt egyenlítettek (28 – 28), így az egyik pont itthon maradt. A tavasszal, április 22-én került sor a hajdúsági találkozóra. A szünetben még döntetlen volt az állás (13 – 13). Fordulás után 2 – 3 gólos előnybe került az egyetemi csapat, s ez a különbség a végén is megmaradt (24 – 21).

A bajnokság végén a DEAC közvetlenül az élboly után, a 6. helyen végzett (13 győzelem, 5 döntetlen, 2 vereség -31 pont).

A 2023-24-es kiírásban 9 forduló után 50 százalékos a mérlegük. 4 – 4 győzelem, illetve vereség mellett egy iksz. Otthonukban három meccset nyertek (DEAC – Kecskemét 29 – 27; DEAC – Tata36 – 24; DEAC – Rákosmente 28 – 22), egyen megosztoztak a pontokon (DEAC – Mezőkövesd 26 – 26), s egyszer kaptak ki. A szegedi fiatalok vitték el a két pontot (DEAC – Pick-Szeged U21 25 – 30).

Vezetőedzőnk, Kocsis Csaba a következőket mondta:
- A szerdai mérkőzés fejben és fizikálisan is nyomott hagyott bennünk. Biztosan lesznek hiányzók emiatt szombaton. Agresszivitásban és ötletességben kell elsősorban jól teljesítenünk, hogy a kemény hazai védekezést fel tudjuk törni.