„Ötösugrás” előtt

A hétvégén már elkezdődik a férfi kézilabda NB.I/B. tavaszi szezonja. Az ÓAM – Ózdi KC felkészülése is az utolsó szakaszához érkezett. A keret a keresztszalag-sérüléséből lábadozó Moscoso Péter Carlos nélkül heti öt edzéssel készül a bajnoki rajtra. Az első öt forduló nem ígérkezik könnyűnek, sőt, ha lehetett volna választani, akkor sem tudtunk volna nehezebb sorsolást „összehozni”.

Február 3-án, szombaton a Győri ETO érkezik a Marosiba. (Kezdés a megszokott időben: 18,00 órakor.)

A bajnokesélyes, jelenlegi listavezető tavaly a bajnokság végén a 3. helyen végzett. Akkor három ponttal maradt le a PLER mögött a feljutást jelentő 2. helyről. Abban a sorozatban Győrben 36 – 29-re győztek le, Ózdon 25 - 31 állt a táblán a meccs végén.

Az idei bajnokság első fordulójában szeptemberben: Győri ETO – ÓAM – Ózdi KC 30 – 19. Eddig egyszer vesztettek pontot (BFKA-Veszprém – Győr 24 – 24), s egyszer kaptak ki. Igaz, akkor épp Borsodban (Mezőkövesd - Győr 32 - 27). Már egy hét mérkőzésből álló nyerő sorozatot „építettek fel”. Két pont előnnyel vezetnek a második BFKA-Veszprém előtt, hét ponttal a harmadik helyezett előtt. Ellenünk sem akarnak majd hibázni …

A bajnokesélyes elleni hazai meccs után „országjárásra” indul a csapat. Sorozatban négy mérkőzést vívunk idegenben. 9-én (pénteken) 18,30 órakor Budaörsön a Budai Farkasok „fenik ránk” a fogukat.

A tavalyi bajnokságban még a legjobbak között szerepeltek, de simán kiestek. A jelenlegi bajnokság téli szünetében még tíz együttes sodródhat bajba a kiesésé szempontjából. A Farkasok is ehhez a bolyhoz tartoznak. Hét győzelemmel és nyolc vereséggel, a megszerzett 14 ponttal a 9. helyen teleltek. Szeptember 9-én a Marosiban szoros első félidő után (17 – 18) a fordulás után hamar elhúztak (45. perc: 21 – 26), s magabiztosan vitték el két bajnoki pontot. A végeredmény 29 – 34 volt. A mostani helyzetükben minél előbb szeretnének messzire elkerülni a kesését jelentő utolsó négy helytől…
Nyolc nap szünet után újabb bajnokesélyes következik. 17-én (szombaton) 18,00 órakor a Veszprém Arénában lép pályára a csapatunk.

A BFKA-Veszprém U21-es gárdája tavaly a bajnokság végén a 4. helyen végzett – 6 ponttal lemaradva a feljutó helyről. 2022. októberében a Marosiban az ÓAM-ÓKC az első félidőt megnyerte ellenük (15 – 14), még a 41. percben iksz volt az állás (19 – 19), de a végén magabiztosan bezsebelték a pontokat (17 – 35). Idén márciusban, Veszprémben sima meccsen nyertek (34 – 19).

A 2023-24-es sorozatban a 2. helyen állnak – öt ponttal megelőzve a harmadik helyezettet. Már említettem, a Győr ellen ikszeltek (24 – 24); Békésen vesztettek egy góllal (24 – 23); majd nagy meglepetésre a tavalyi utolsó fordulóban: BFKA – Szigetszentmiklós 25 - 29. Szeptember 16-án a Marosiban 13 gólos sikert arattak: 26 - 39. Most sem fogja az esélyesség terhe a vállunkat nyomni…

25-én (szombaton) irány a főváros, a XVII. kerület. Az elhunyt polgármesterről, parlamenti képviselőről elnevezett Riz Levente Sport –és Rendezvényközpontban az újonc Rákosmente csapata fogadja a mieinket. (Itt 17,00 órakor indul útjára a labda).

Szeptember 23-án a Marosiban: ÓAM – Ózdi KC – Rákosmente 26 - 28. Az a találkozó 24. percig volt szoros (9 – 10). Aztán az újonc fővárosi gárda előnyt szerzett. A szünetben 11 – 14; a 40. percben 14 – 20 állt az eredményjelzőn. A hátralévő időben már csak zárkózni sikerült, egyenlíteni nem. A pestiek az első idegenbeli győzelmüket aratták a másodosztályban. A téli szünetben az eddig megszerzett 11 pontjukkal (4 győzelem, 3 iksz, 8 vereség) pont a kiesés határán „billegnek”. Ellenünk is otthon tartanák a pontokat ….

Átlépve márciusba egy „bakonyi túra” következik. A 20. fordulóban, 2-án (szombaton) 16,00 órakor a Városi Sportcentrumban a KK Ajka fogadja az ÓKC gárdáját.
Az egy évvel ezelőtti sorozatban az akkori újonc kilátástalan őszi szezont zárt. Mindössze hét pontot gyűjtött. Viszont a jó tavaszi szériával nem csak felzárkózott a mezőnyhöz, hanem elcsípte az utolsó, még bennmaradást jelentő helyet.

Tavalyelőtt, szeptemberben a két klub első összecsapásán a Marosiban: ÓAM – Ózdi KC - KK Ajka 44 – 30. Tavaly februárban emlékezetes csatát vívott a két gárda a Bakony-alján. 29 – 29 arányú pontosztozkodás lett a vége. A félidőben már tíz góllal (21 – 11) vezetett a KK Ajka. Fordulás után nagyot javult az ÓKC, fokozatosan felzárkózott. Az utolsó perchez kétgólos hazai vezetésnél érkeztek a felek. A véghajrában két Moscoso-védés és két Jancsó-gól pontrablást jelentett a csapatunknak.

Az idén a vendéglátók a 7. helyen teleltek – 50 százalékos teljesítménnyel (7 – 7 győzelem és vereség, 1 döntetlen). Szeptemberben, a Marosiban sokáig nagy csatát láthattak a nézők. Egyik fél sem tudott jelentős előnyt szerezni. Döntetlen volt a félidő is: 14 – 14. Még a 36. percben is egál volt (14 – 14). Ezt követően viszont összeszakadt a csapatunk, s 11 gólos vereség lett a vége: 19 – 30. A KK Ajkára is igaz, hogy minél hamarább szeretnének eltávolodni a kiesést jelentő helyektől…

A nem mindennapi sorozatra gőzerővel készül a keret. A képeink a keddi edzésen keszültek.