A férfi kézilabda NB.I/B. a 26 fordulójához érkezett. A fenti címben utaltam rá, hogy fontos mérkőzés előtt áll csapat – de – sajnos – nem a mi számunkra van jelentősége a találkozónak, hanem a vendéglátó Tatai AC gárdájának. Ugyan ők is kieső helyen állnak, de ezen feltett szándékuk, hogy változtatnak. Nekik még van rá matematikai esélyük. Ezért nagyon fontos, hogy ellenünk bezsebeljék a két bajnoki pontot. Nekünk abból a szempontból fontos a meccs – ahogy azt Kocsis Csaba vezetőedzőnk korábban többször is elmondta -, hogy megmutassuk, van tartásunk, akarásunk, minél több pontot akarunk szerezni.
A Tata a tavalyi bajnokságban a középmezőnyben, a 7. helyen végzett, közel 50 százalékos teljesítménnyel. 13 győzelem, 3 döntetlen, 14 vereség és 29 gyűjtött pont volt a mérlegük.
Tavalyelőtt, október 10-én a Marosiban 21 – 23 arányban győztek. Azon a meccsen a 15. percben még egál volt az állás (5 – 5), attól kezdve végig náluk volt az előny, amiből kettő a végére is megmaradt. A visszavágóra tavaly februárban került sor. Tatán az 5. percben már 5 – 1-re elhúztak, s a forgatókönyv ugyanaz volt, mint a Marosiban – végigvezetve nyertek. A végeredmény 32 – 26 volt.
A most folyó bajnokságban tavaly októberben csapott össze a két fél. A forgatókönyv a szokásos: végigvezetve nyert a Tata. A végeredmény ezúttal 26 – 33 volt.
A bajnokság tavaszi időszakában jó eredményeket ért el a Tata – különösen odahaza. A Veszprémi Akadémiától kikapott ugyan (27 – 32), de megverte a Fejér-B.Á.L-t (29 – 27), a Debreceni EAC-ot (31 – 30), a Vecsést (30 – 25) és a Kecskemétet (37 – 27).
Ezekkel a győzelmekkel életben tartotta a Tatai AC a reményeit, hogy odaérjen a bennmaradást érő helyek egyikére. A hátralévő öt meccsen még 10 pontot lehet szerezni – a hátrányuk jelenleg öt pont.
Kocsis Csaba vezetőedzőnk a következőket mondta a találkozó előtt: - Hasonlóan kemény és agresszív hatosfalas védekezésre számíthatunk, mint a Debrecen ellen, ennek feltörése csak sikeres átlövésekkel együtt lehetséges. A támadásaik leginkább az egy-egy elleni párharcok megnyeréséből kialakított létszámbeli előnyök lejátszára törekszik, ebben kell minél többször megállító szabálytalanságokat alkalmaznunk. Továbbra sem számíthatok Rozner Kevin játékára, így most is nagy teher hárul majd Bárdos Mátéra, bízom benne, hogy Ő és a többiek is a jobbik arcukat mutatják a vasárnap esti mérkőzésen.