Május 18-án, szombaton 18,00 órától az utolsó hazai bajnoki mérkőzését vívja az ÓAM – Ózdi KC NB.I./B-s gárdája. (Legalábbis a másodosztályban.) Ellenfelünk a tabella jelenleg 11. helyén álló Vecsés együttese lesz.
A 2022-23-as bajnokságban pályaválasztóként Kazincbarcikán fogadtuk a Vecsést. (A Marosiban akkor a fűtés hiánya miatt nem lehetett mérkőzést rendezni.) A vendégek 26 – 28 arányban nyertek. A tavaly április 28-i visszavágón nem mindennapi izgalmak után alakult ki a 31 – 31 arányú döntetlen. A véghajrában, az utolsó fél percben Tóth Márk Patrik és Jancsó Nándor is hazaiak hálójába talált. Ezzel raboltuk el az egyik pontot, ami akkor a biztos bennmaradásunkat jelentette.
Tavaly az idei bajnokság őszi idényében az ÓAM – Ózdi KC az első pontját éppen a Vecsés otthonában szerezte. A mérkőzés 17 – 13-as félidő után 31 – 31 arányú döntetlennel zárult. Sokáig a vendéglátók vezettek. Az 52. percben még hatgólos előnyben voltak (30 – 24). Nagy ózdi hajrá következett. Másfél perccel a lefújás előtt Tóth Márk Patrik egyenlített, majd az 26 másodperccel a vége előtt újabb góljával a vezetést is átvettük. De az utolsó hazai akcióból lőtt góllal a Vecsés megmentette az egyik pontot.
Tóth Márk Patrik 8, Rozner Kevin és Skoda Levente 7 – 7 gólt szerzett.
Szombati vendégeink az eddigi idegenbeli mérkőzéseken 8 pontot gyűjtöttek. Négy győzelem mellet tízszer vesztesen hagyták el a pályát. Nyerni tudtak Ajkán, Veszprémben a Fejér-B.Á.L. ellen, Kecskeméten és a Pick-Szeged U21 otthonában.
Ellenfelünknek a biztos bennmaradáshoz még egy pontra még szüksége lenne. Amennyiben a még kieső helyen álló Tata mindkét meccsét megnyeri (a Budai Farkasok, illetve a Rákosmente ellen), illetve a Vecsés mindkettőt elveszti (az ÓKC és a Győri ETO ellenében), akkor a Tata és a Vecsés azonos pontszámmal zár, s az egymás elleni eredmények alapján a Tata végez előkelőbb helyen.
Kérdéseimre Antal Levente, a vecsésiek vezetőedzője a következőket válaszolta:
- Hogy értékeli csapata eddigi teljesítményét?
Felemás érzések vannak bennem. Voltak kifejezetten jó mérkőzéseink, bravúr pontok és voltak olyan mérkőzések, ahol többet vártam a srácoktól.
- Elégedett-e az eddig megszerzett pontokkal?
Összességében év elején nem én voltam az edző én csak belekerültem ebbe a helyzetbe szóval természetesen a körülményeket tekintve igen. Személy szerint azt hittem, hogy ennyi megszerzett ponttal a középmezőnybe is be lehet kerülni, de ennek ellenére azt látjuk, hogy még a bent maradás is nehéz ennyi ponttal egy ilyen kiélezett bajnokságba.
- Mit vár az ózdi összecsapástól?
Egyértelműen nekünk csak a győzelem elfogadható. Ősszel egy már félig meddig megnyert mérkőzést buktunk el a mi szemszögünkből ( lett döntetlen ) így azt gondolom, van mit bizonyítanunk, nem mellesleg mindegy egyes megszerzett pont, pontok befolyásolják a bajnokság végkimenetelét.
Vezetőedzőnk, Kocsis Csaba a következőket mondta:
- Igyekszünk felkészülni a Vecsés kellemetlen stílusára. Nehezen tudható előre mikor milyen napot fognak ki. Ősszel ellenük sikerült megszerezni első pontunkat, így pozitív emlékekkel készülünk. Fontos lesz, hogyan zárunk össze a párharcoknàl, támadásban pedig mennyire tudjuk megtalálni a réseket. Utolsó hazai mérkőzést szeretnénk jó és eredményes játékkal lejátszani.
Május 18. (szombat), 18,00 óra, Marosi István Városi Sportcsarnok:
ÓAM – Ózdi KC - Vecsési KKFT