A Magyar Kézilabda Szövetség kiadta a 2024 – 25-ös bajnokságok Versenykiírásait. Az ÓAM – Ózdi KC a harmadosztályban, az NB. II-ben jogosult szerepelni. A harmadik vonalban 64 együttes versenyez. A csapatokat 8 csoportba osztják. Mindegyikbe 8 – 8 klub kerül. A résztvevők 2024. szeptember 14. és 2025. március 2. között az Alapszakaszban küzdenek. Mindenki mérkőzik mindenkivel – odahaza, illetve vendégként. Ez 14 mérkőzést jelent. A végén az Alapszakasz első négy helyezettje a Rájátszásban a Felsőházba kerül, ahová az egymás elleni eredményeiket is viszik.
A területileg szomszédos csoport ugyancsak 1 – 4. helyezettjei kerülnék ebbe a felsőházi csoportba. Oda – visszavágós körmérkézés-sorozat kezdődik a másik csoport továbbjutóival 2025. március 23 – május 25. között. Ez újabb nyolc találkozót jelent. Ez alapján az összesen 22 mérkőzés alapján derül ki a bajnokság sorrendje. Az első helyen végzett gárda kap jogosultságot az NB.I/B-be való feljutásra. Az Alapszakasz 5 – 8. helyezettje szintén viszi az egymás elleni eredményeket a Rájátszásba, ahol a területileg szomszédos harmadosztályú bajnokság 5 – 8 helyezetteivel mérkőzik meg a fenti időpontban a kiesés elkerüléséért.
A tavalyi bajnokságban az NB. II. „C” csoportjának alapszakasza a következő sorrendet hozta:
1. DVTK 22 pont
2. Csépe Salgótarján 20
3. Vác 16
4. Gödöllő 10
5. Füzesabony 10
6. Szinvapart 4
7. Veresegyháza 2
Az Acélváros csapata törölve
A rájátszás Felsőházának végeredménye:
1. DVTK 26
2. Csépe Salgótarján 23
3. Vác 18
4. Hajdúszoboszló 18
5. Gödöllő 12
6. Hajdúböszörmény 7
7. Hajdúnánás 5
8. Nyírbátor 3
A DVTK feljutott az NB. I/B-be.
az Alsóház sorrendje:
1. Balmazújváros 14
2. Füzesabony 14
3. Debreceni EAC II. 13
4. Kisvárda 10
5. Tiszavasvári 7
6. Veresegyháza 1
Az Alsóházból a Szinvapart csapatát törölték.
A 2024-25-ös év NB. II. „C” csoportjának a beosztása a következő:
BVSC-Zugló; Füzesabony; Gödöllő; ÓAM – Ózdi KC; Csépe Salgótarján; Kazincbarcika; Vác; Dunakeszi.
A „rivális” „D” csoport csapatai:
Hajdúszoboszló; Balmazújváros; Debreceni EAC II.; Hajdúböszörmény; Hajdúnánás; Kisvárda; Nyírbátor; SZIKE Nyíregyháza.
Az ÓAM – Ózdi KC vezetése úgy döntött, hogy új szakvezetővel vág neki az új sorozatnak. Az együttes játékosa, az FU 20-es együttes eddigi edzője lesz játékosedzőként a felnőtt csapat vezetőedzője. (Ezek mellett az ifjúsági csapat munkáját is irányítja.)
A keret augusztus első napján kezdte meg a csarnokban a közös munkát.
Az FU 20-as eddigi keretéből egyre nagyobb szerephez jut majd a felnőttek között a kapus Nagy Péter, illetve a mezőnyben Kiss Bence, Kovács Adrián, Gazdag Dominik és Sápi Dávid.
Hét új játékos csatlakozott a gárdához, őket majd a későbbiekben bemutatjuk.
A tavalyi gárda tagjai közül megkezdte a felkészülést Bárdos; Csépányi; Magyar; Péter; Zelei.
Skoda később, a felépülését követően csatlakozik a többiekhez.