Újabb hosszú, rázós út

Ózd – Békés 225 kilométer – Békés – Ózd 225 kilométer. Összesen: 450 kilométer - tehát hosszú az út.

A Békés együttese úgy indult neki az NB.I/B-s bajnokságnak, ha nem is nyeri meg, de fel akar kerülni a legjobb csapatok közé, az NB.I-be – tehát rázós meccs vár Kocsis Csaba legénységére. November 12-én, szombaton 18,00 órától Békésen a Városi Sportcsarnokban lép pályára az ÓAM-Ózdi KC.

A 2.fordulóban szeptember 17-én a Békés 24 – 29 arányban győzött a Marosiban. Sokáig szoros volt az állás (22.perc: 9 – 9; 38. perc: 14 – 14), de a végjáték a vendégeké volt.

Aztán a visszavágón a Mikulás is a viharsarkiaknak hozta az „ajándékot”, a két bajnoki pontot. Ekkor 4 góllal 30 – 26-ra nyertek. Pedig nem úgy indult a meccs, hogy ponttalanul távozunk. Az első félidőben végig a mieink vezettek, a hazaiak egalizáltak. A szünetben is 14 – 15 volt az állás – ide. Aztán a 40.percben már 22 – 17 állt az eredményjelzőn, s ezt az előnyt már meg is tartotta a Békés.

A tavaszi felsőházi bajnokságban 10 ponttal szereztek többet, mint az ÓAM-ÓKC, s 16 ponttal a 7. helyen zártak.

A mostani bajnokságban a vendéglátók eddigi eredményei:
Békés - Eger 25 - 24
Békés - Ajka 31 - 26
Debreceni EAC - Békés 27 - 27
Békés - Szigetszentmiklós 33 - 33
BFKA-Balatonfüred - Békés 29 - 26
Békés - Győr 21 - 28
Vecsés - Békés 32 - 27
Békés - Kecskeméti TE 34 - 28
Tata - Békés 22 - 21

A viharsarkiak jól kezdték a bajnokságot. Megverték a bajnokesélyes Egert, majd az újonc Ajkát. Aztán megtorpantak. A Szigetszentmiklós pontot rabolt tőlük, a Győr nyert is Békésen. A kilencedik forduló után 10 pontjuk van, egy ponttal gyűjtöttek többet, mint a mieink – a hetedik helyen tanyáznak. Az utolsó meccsükön Tatán kaptak ki egy góllal. nagyon valószínű, hogy a helyzetükön ellenünk akarnak javítani.

Kocsis Csaba a következőket mondta a heti utolsó edzés után:
- Nehezen éltük meg az Eger elleni vereséget, de előre kell néznünk és megragadni minden lehetőséget a pontszerzésre. Semmivel nem számíthatunk könnyebb mérkőzésre Békésen sem. Igyekszünk hasonló elszántsággal pályára lépni, ha ez így lesz, egy újabb szoros meccsen sikeresek lehetünk. Ellenfelünk gyors, agresszív játékot játszik, nehéz ellenük felkészülni. Tapasztalt játékosaik mellett a rendkívül mély utánpótlásbázisukról "érkezők" is tudnak meghatározó szerepet betölteni egy-egy meccsen. Nagy csatára számítok és kevesebb kikényszerítetlen hibában bízom.

Játokosaink közül az 1999-ben született Molnár Gergő Békésen kezdte a sportpályafutását. 2010. májuséban lett a Békés igazolt kézilabdása, öt évig pallérozódott a klub utánpótlás csapataiban.