Az idei advent első, november utolsó vasárnapján 180 kilométeres utazás várt az ÓAM-Ózdi KC együttesére. Szigetszentmiklóson fontos meccs várt az NB.I/B-s gárdánkra. A hazaiak a tabella 8. helyén álltak a mieink előtt. Egy ponttal gyűjtöttek többet (11), mint mi.
A tavalyi bajnokság alapszakaszában a Nyugati csoportban ők is az 5. helyen zártak. A Felsőházban 1 pontot szerezve a 9. helyen kötöttek mi. (Az ÓAM-Ózdi KC 1. lett.)
Áprilisban a Felsőház 2. fordulójában: Szigetszentmiklós - ÓAM-Ózdi KC 32 - 27 (19 – 12. Tóth Patrik hétszer, Kovács László és Veres Balázs hatszor talált az ellenfél hálójába.
A visszavágóra a 6. fordulóban május 13-án került sor: ÓAM- Ózdi KC 33 - 31 arányban nyert. A mérkőzés 49. percében még a vendégek vezettek (27 – 29), innét fordított az ÓKC. Kovács László 13, Tóth Patrik 9 gólig jutott.
Szigetszentmiklós - ÓAM-Ózdi KC 34 - 30 (17 -13)
Vasárnap este 6 órakor indult útjára a labda. 14 másodperc telt el, amikor már 2 – 0 állt az eredményjelzőn. Aztán lábrakaptak a kéziseink. Jancsó harmadik góljával a 7. percben egalizáltunk (4 – 4). Sőt Szepesi góljával a vezetést is átvettük a következő percben (5 – 6). Aztán jött a váratlan fordulat. A hazaiak 23-as számú játékosa Szpacsek László 4 perc alatt négyszer talált a hálónkba (16. perc: 9 – 6). Kocsis Csaba időt kért, de ez sem sokat segített rajtunk. A „szigetlakók” fokozatosan elléptek csapatunktól (23. perc: 13 – 7). A 26. percben Csépányi 2 góljával háromra zárkóztunk (15 – 12). A félidó utolsó négy percében már csak egy hazai gól esett – így 16 – 12-es állásnál vonultak pihenőre a felek.
A második játékrész még rosszabbul kezdődött, mint az első. Tíz perc alatt már 8 volt közte (22 – 14). Aztán egy olyan időszak következett, amely során egy gól itt – egy gól ott (48. perc: 29 – 22). Az 51. percben kúszott közé a tíz (31 – 21). Az utolsó öt perc 33 – 23-as állásnál vette kezdetét. Ezt a 300 másodpercet 7 – 1 – re hoztuk, de ez már csak a szépítéshez volt elég (34 – 30).
Góljainkat Tóth Patrik (7), Gyimesi Máté (4), Szepesi Noel (4), Jancsó Nándor (3), Csépány Gergő (2), Veres Balázs (2), Péter Dominik (2), Bárdos Máté (2), Lestál Martin (1), Molnár Gergő (1), Ménfői Attila (1) és Jónás Bálint (1) szerezte.