Az idei advent első, november utolsó vasárnapján 180 kilométeres utazás várt az ÓAM-Ózdi KC együttesére. Szigetszentmiklóson fontos meccs várt az NB.I/B-s gárdánkra. A hazaiak a tabella 8. helyén álltak a mieink előtt. Egy ponttal gyűjtöttek többet (11), mint mi.
November második felében az FU 20-as II. osztályú bajnokság „Keleti” csoportjában az ÓAM-ÓKC együttese négy nap alatt két győzelmet aratott. Előbb 19-én, szombaton délután – mint arról már tájékoztatást adtunk – a Tisza Volán csapatát verték fiataljaink 30 – 28 arányban. Szerdán 23-án a Marosiban a Kazincbarcika volt az ellenfél.
November közepén letudta a férfi kézilabda NBI/B a bajnokság 11. fordulóját. A játéknap kunsztja az ÓAM-Ózdi KC pontmentése volt a DEAC ellen. A meglepetések közé tartozik, hogy az élcsapat Győr simán kikapott a Vecsés otthonában. Az is meglepő, hogy az eddig nyeretlen Százhalombatta elkapta a Pick-Szeged fiataljait.
Az FU 20 II. osztály „Kelet” csoportjában az együttesünk túl van a 9. lejátszott mérkőzésén is. Jelenleg a táblázat középső harmadában, a 7. helyen tanyáznak.
A tegnapi délelőttön (2022.11.20.) 9:00 órakor; illetve 13:30 perckor rendezték meg a Marosi István Városi Sportcsarnokban az Országos Gyermekbajnokság II. csoportjának 2. fordulójában az ÓAM-Ózdi KC FU11-es csapatának mérkőzéseit. Az OGYB ezen csoportja Borsod, Heves és Nógrád megyék csapatait foglalja magában, és egy sportos délelőtt keretében tornaszerű megmérettetésen ügyesednek a kicsik.