November végén már a 12. fordulót rendezték meg a férfi kézilabda NBI/B-ben. Az eredmények:
Az ÓAM – Ózdi KC fiataljai szeptember és október hónapban 7 meccsen 4 pontot gyűjtöttek. Novemberben háromszor léptek pályára – 3 győzelmet arattak. Ezzel az újabb hat ponttal a középmezőny elejére, a hatodik helyre léptek előre. Pénteken a szintén középmezőnyhöz tartozó Pest vármegyei gárdát fektették kétvállra.
A 18 év alatti fiatalokból álló csapatunk folytatta a rossz sorozatát novemberben is. Három mérkőzés – három vereség a mérleg. Így továbbra is szerzett pont nélkül (egy büntetőponttal) az utolsó, 11. helyen várják az idei utolsó fordulót Ivády Csaba edző tanítványai.
November 28-án hajnalban súlyos betegség után elhunyt Benei József az Ózdi Kohász egykori átlövője, irányítója.
Szombaton komoly erőpróba, nehéz ellenfél várt csapatunkra. A Szigetszentmiklós a tavalyi bajnokságban a középmezőnyben, a 9. helyen végzett. Majdnem pontosan egy évvel ezelőtt, november 27-én odahaza 34 – 30 arányban győzött ellenünk. Május 6-án a Marosiban mi nyertünk 29 – 26-ra. A most folyó bajnokságban nagyon jól szerepel a vendéglátónk. 11 meccsből 14 pontot szereztek, s az élmezőnyben tanyáznak.